Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szer- etet, elem, amely minden elemet összeköt: Talán lesz olyan ember, aki tanul belőle

2014.01.29

46453_535693023117345_658264851_n.jpg540484_531552590220295_1264468888_n.jpg

 

 

Hirtelen elpattan a húr a gitáron

 

Talán a sok megálmodott-megélt rózsaszín köd mellett Egy-szer vettem a bátorságot és összeszedtem a gondolataimat, amit csak általad/rajtad kereszt-ül tapasztaltam/éltem meg, ami őszinte szavak, ér-zések, ér-zel(e)mek voltak, amelyeket nehéz volt tudomásul venni, kimondani, leírni és fájdalmat okozni, mint tükörképpel. Annak a személynek, aki a legtöbbet jelentette nekem.

Szívösvényeink haladva:

 

22.01.11

"Amit ígértem vmilyen összefoglaló:
Azt írod, h a harag, megbántás szavait írtam le, s felesleges vitákba (hosszú) nem láttad értelmét belebocsátkozni.
Nem éreztem haragot, inkább a szívemet, a lelkemet bántottad meg, azokkal a kijelentésekkel, h rájöttél, nem tudnánk egymással élni, nem illünk össze, a gondolkozás módunk miatt. Úgy éreztem, h talán minden érzés, élmény, szót kitalált dolog volt részedről. A te szádból akartam hallani, olvasni. Fura dolog így szakítani....(levélben, ilyen szavakkal).
A szívem, lelkem mélyén tudom, h nemcsak részemről volt fontos a másik, és nemcsak én éltem meg a csodálatos, felemelő élményeket, érzéseket, hanem te is...nem megjátszott, eljátszott érzések voltak.
Hirtelen üres lett minden nap nélküled, olyan órák, pillanatok váltak üressé, amivel nehezen tudtam / tudok mit kezdeni, mert nekem az életem részévé váltál, még így távolságból is.
Hiányzik, h felhívj, v. az jutott eszembe, h mit mondtál erről, milyen jót mosolyogtunk stb.
Apró figyelmességek, amelyben ott bujkál a szeretet.
Ahogy szoktam mindig, elkezdtem magunkat kívülről nézni, külön-külön is, rájöttem, h túl erős egyéniségek vagyunk, akik görcsösen jó döntéseket, lépéseket szeretnénk megtenni külön-külön és együtt is, amiért épp ezért kerülünk olyan útvesztőkbe, amilyen ez a mostani és bármelyik vitánk.
Elkezdtem olvasni a könyvet (Szerelem ösvényein) és szépen lassan megfogalmazódott bennem, h milyen érzések vannak bennem (voltak) és benned, és mit is jelent egy ilyen találkozás, amilyen a miénk volt. Rájöttem: milyen téveszméket láttam magam előtt, és talán te is ilyen eszméket kergetsz. Össze-vissza megfogalmaztuk már a problémákat, nézeteltéréseket, amelyek közöttünk vitákat váltanak ki, de nem igazán tudtuk, h kezeljük le. Tudtuk, h meg kell beszélni, de mindketten csak a saját álláspontunkat hangoztattuk és nem vettük észre, h ezek a jellemünk problémái, hibái, amivel meg kellene barátkozni, elsősorban önmagunkban, majd esetleg támogatva egymást.
Alapvető nehéz helyzet a mai életünk, a tiéd, és főleg az enyém, amiben élünk. Ez is hatalmas nyomást tesz a vállunkra és a kettőnk szoros összefonódása újabb feladatokat adott nekünk. Nyilván való mindkettőnknek, h más életszakaszban találkoztunk újra, megfutottuk a magunk kínos, keserves köreit a különélt idő alatt; mind a ketten különböző tapasztalatokkal gazdagodtunk, de vmi erős erő, akarat egymás felé vezetett bennünket, ami mindvégig ott élt bennünk.
  Látszólag én egy erős nő vagyok, aki meglátta az életének célját, akit vezet egy hatalmas hit, és a szerettei iránt érzett szeretete, reménye. Téged ez a céltudatosság inspirál, és elrugaszkodásra ösztönöz. Te még egy útját kereső férfi vagy, aki teli volt/van félelemmel, gátlással, elvárásokkal, nyílván segítettem kinyílni, hiszen magam is átéltem, h mennyivel könnyebb úgy élni, h sok ilyen berögződést elenged az ember, és megmeri élni érzéseit, gondolatait, álmai szárnyalását.
Úgy gondolom ezt a könyvet együtt kellett volna elolvasnunk, megbeszélnünk, átbeszélni: mit is gondolunk ezekről az érzésekről.
A mi találkozásunk karmikus kapcsolaton alapszik, olyan hatással vagyunk egymásra, ami minden téren előreviheti jellemünket.
Az én tév hibáim, amiben hosszú években hittem, képzeltem, h felruháztalak olyan tulajdonságokkal is, amiben talán nem is vagy olyan erős, v. nem is vagy olyan - egyszerűen megszépítettelek, átvarázsoltalak. Az én jó tulajdonságaimat is kivetítettem rád, amit az önbecsülésem megalázása során szépen el sem ismertem magaménak. És akkor még mennyi félelem, gátlás van/volt bennem gyerekkorom óta, ezek jöttek elő részben belőlem, v. belőled, csak akkor tudtunk róla beszélni, de nem láttunk mögé, h miben kell segítenünk egymást.
Talán, ahogy sokszor írtad is, te hiszel egy "tökéletes" minden téren, témában, fizikai, szellemi lényben, aki vhol csak rád vár, akinek a párja lehetsz. Ezt neked kell megfogalmaznod magadban. Sokszor mondtam, h nincs tökéletes semmiben, se emberben, se helyzetben, se dologban. Nem tudom, h milyen bölcsesség mondatta ezt velem, de így van...ez olyan, h nincs két egyforma semmi, és a könyvben is ezt írják le. A "tökéletes", egy betanult, elfogadott, beidegződött vmi, amit az ember elképzel.
A társ-munk által hirdetett eszmékben nőttünk fel, tehát adva volt, h higgyünk a tökéletes, harmonikus kapcsolatban, h megélhető, h megszerezhető. Ami szép és jó dolog, viszont nem mindennapos, örök szárnyalás, felhőtlen élet egymás mellett. S már erre vágyunk Örökre, hiszen már többször átéltük.
Egy jó kapcsolatban megmaradnak az egyéni tulajdonságok, amiktől különbözőek vagyunk, és végig ki tudunk állni álláspontjaink mellett, hiszen vhol épp ezért kerestük egymást.
Eddigi életünk során sokak házasságában azt láttuk, h az egyik fél feláldozta önmagát, h működjön a dolog és később ettől lett sivár. Nem azt mondom és a könyv sem azt állítja, h folytonos vitákkal jó egy kapcsolat, de az akadályokat, nézetkülönbségeket, problémákat (tulajdonsági, v. emberen kívüli) meg kell tudni beszélni és érteni a mögötte megoldandó feladatokat. Vannak rossz tulajdonságaink, neked is, nekem is, amelyeket vagy megszoktunk, v. azt tartjuk helyesnek, ami akkor derül ki csak ki, ha együtt vagyunk, együtt élünk egy másik személlyel....amelyek lereagálása rávilágít egy újabb jellembeli hiányosságunkra, amit esetleg nem is tudunk, nem akarunk, félünk észrevenni. Ilyenek a mieink is. Ezekre mondhatjuk azt, h ha szeretjük egymást eléggé, akkor meg tudjuk beszélni, meg tudjuk oldani..pl.ezek közé sorolhatjuk azt a tényt, ahogy éhezésig tudom feszíteni a húrt; de vhol mégis csak meg tudtuk beszélni, idő és megértés, hozzáállás kellett hozzá.
"h ha eléggé szeretne, akkor ez sem le akadály...." Igaz, vhol nagyon igaz, de mögé kell nézni, h miért nem tudsz, mersz, akarsz? Milyen ideálokat, eszméket látsz? Milyeneknek mondasz ellent és miért, mitől félsz és tartasz?
És itt szembetalálkozol a saját gyenge pontjaiddal, amin akkor tudsz megváltoztatni, ha nem lököd el, ha nem zárod el magadtól, nem mondod rá, h felesleges idő v. energia, mert rólad van szó, és arról, h ha legközelebb szembejön veled, már ne legyen probléma, túl tudj lépni rajta.
Uezeket feltehetném magamnak én is, miért félek/tartok ettől....s szépen körvonalazódik bennem, h igen, ebben gyenge vagyok és tennem kellene érte, h abban is fejlődjek, de végre elmerem ismerni, h bennem létezik. A megoldás bennem van, innen kell elindítani, de ha fel sem ismerem, újra és újra el fogok szaladni előle, mellette, szembe.
Gondolkodj! Miért mondod, h nem tudnánk együtt élni, miért annyira különbözőek a gondolataink?!"

2.rész

23.01.11

Az álomképek:
bennem is másképp állt össze 98' óta, mint amilyen most vagy, főleg az által, h felnagyítottam egy-két tulajdonságod...meg kellett ismernem a mai valódat. Nekem is voltak olyan megdöbbenéseim, amelyeket meg kellett szokni, el kellett fogadni, hozzá egyeztetni a saját tulajdonságaimhoz, jellememhez, megkerestem és találtam magunkban az igazi vadságot.
 Azt hihettem, h megoldod helyettem; mellettem a problémáim, amit tudok most már, h nekem kell, bár én jobban hiszek a csapatmunka erejében és az összefogásban.
Tulajdonképpen el kell döntened, h ha szeretsz mennyire, és hogyan szeretsz (ezekkel a hiányosságokkal, hibákkal együtt)!? Nagyon nem vagyok tökéletes, csupa hibám van, hiányosságom, félelmem, gátlásom.
Talán nekem még több is van, mert árvaként éltem le az életem, sok problémámra, félelmemre jöttem rá, h mit miért teszek, miért tartok...és ha arra gondolok, h te hogyan éltél eddig, akkor a könyv arra is rámutat nagyon jól...azt hiszem a két véglet találkozott ebben az életben - a félelmeinket illetően. Gondolok az egyedüllétre, a csendre...mindkettőnknek mást jelent, és ha egyszer mögé néznénk, érthetőbbé válna ez is.
Mit is jelentek én neked, milyen érzéseket, fejlődéseket, eredményeket hozhatok ki belőled...
nem én leszek a megoldás, v. bárki más, mert a megoldás a fejedben, lelkedben, szívedben van; csak nem mindegy, ki milyen hatást tud belőled kihozni, ezért jó, egy olyan mellett élni, aki sokféle szempontból megmozgat, fejlődésre ösztönöz.
Emlékezz, hányszor mondtam: nem leszek elég neked (se jó, se szép, se tartalmas)..igen ezek fél-el(e)mek, és itt megálltunk, de vajon miből ered, mitől is félek,félünk mindketten?
A mostani helyzetre vhol nem voltam felkészülve, legalábbis az "indokra" nem. Mindig hajtogattad, h lehet egy másik nő, lehet egy tartalmasabb, jobb kapcsolat, amiért mégsem az én bonyolult életemet választod. Lassan felkészítettél rá, h jön egy másik, de arra nem, h megkérdőjelezel mindent, amit eddig megéltünk és annak fontosságát, miben létét.

Félsz, én is félek, nem látjuk hogyan és vajon jó lesz-e!? Nem próbáltuk, és ha nem is hagyunk lehetőséget, soha sem tudjuk meg. Megijedünk,  elszaladunk, félrelökjük magunktól, h ne fájjon, ne érezzük és szaladunk más cél felé, és újra szembehozza majd az élet, mert nem oldottuk meg.
A gyengeség nem attól lesz gyengeség, h felvállaljuk, hanem, mert abban kevésbé vagyunk jók; bátorsággal, tudatosan tennünk kellene érte, h változzon meg bennünk. Legközelebb ne hátráltasson meg.
Érdekes módon a könyv megfogalmaz egy olyan dolgot (ami vhol jellemző nagyon rám): próbáljuk a vitás, fájdalmas helyzeteket humorral felfogni és kezelni. Ez amolyan csípős humor.
 Emlékezz, milyen aranyos voltál, amikor a nyáron mondtam, h mi van, ha öregkoromra tolószékem lesz, azt mondtad semmi, majd tologatlak nevetve. Vagy, múltkor a szülinapomon a megöregedésről beszéltünk...hogyan szeretnénk egymást. Ilyen helyek, szavak, humorok kellenek, h áthidalják a problémás helyzeteket és könnyebb a megoldást megtalálni és meglépni is.
Talán ennyi, ami így kapásból leírható a könyv olvasása utáni képekből, amik elém tárultak szépen.

Ölellek Kedvesem!

Ma már tudom:

 

Talán akkor végre beismertem magamnak is, hogy nincs tökéletes semmi, nem lehet semmi sem csak szép és jó, mert együtt jár az ellentét párja is. Lehet törekedni a jóra-szépre, de szükség van arra, hogy megéljük azt az adott pillanatot, amit adott az Ég nekünk, (hiszen te már akkor is hitted: „itt és most”-ban), ezek pedig a pillanatok örömei. Látnunk és tudomásul kell vennünk a hibáinkat, a rossz érzéseinket, tulajdonságainkat a fájdalmunkon keresztül megismerhetjük önmagunkat, s abban a másik személyben tudjuk a legjobban kimutatni, felerősíteni, aki a másik felünk. Akivel évezredeken kereszt-ül Egy párt alkottunk. Akivel sok életet megéltünk, hol fájdalmak között, hol vad szer-elemben, tehát jóban-rosszban, aki mellett társként ott álltunk, megéltük/átéltük életszakaszai történéseit, amelyből úgy ismerhetjük, ahogy a saját édesanyja sem.

Eddigi társadalmak elhitették, hogy létezik csak szép a rossz nélkül, a boldogság a viták nélkül, siker a kockázat nélkül….ez a mese, egy-szer mindenkinek fel kell ébrednie.

Életünk során van egy személy, aki úgy ismer, ahogy senki kívül-belül, aki látja azt, ami belül van bennünk, aki úgy tud szárnyaltatni, hogy mások számára is felemelő, ez a kapcsolat elkísér, amíg csak élünk. Nem mindenkinek adatott meg, hogy találkozzon a lelkének másik felével, nem is mindig olyan zökkenőmentes, hiszen ahogy mondtam, tükörképei egymásnak, a tükör nem mindig azt mutatja, amit látni akarunk. Úgy illenek egymásba, mint fekete a fehérben, jin a janggal együtt alkot teljes egész kört. (sótartóink) A kör, pedig a végtelen körforgás, mag-a az élet.

Ezek az érzések kipattanása volt az ok, amit látod már akkor is boncolgattam, s értetlenül álltam felette, de vajon Te hogyan álltál és állsz most ezekkel. Nem tudom, mert elveszítettük a fonalat egymáshoz, pedig többször is kaptunk csodás lehetőséget, amit kár volt elvesztegetni.

Az én magyarázatom minderre:

Fél-emberek voltunk, s vhol nem lehetünk mással teljes Egészek soha sem. Mással csak színjátszás, vagy fél-álom, fél-megoldás lehet, amiből újabb tapasztalatokkal léphetünk tovább. Sok mindent elérhetünk egy-edül, sok mindenben megélhetjük, hogy igen érdemes volt, de más mellett már nem lesz uaz.

Mag-ány: sokszor elbeszéltünk egy-más mellett erről a témáról, mert másként éltük meg, mást jelentett nekünk. Voltam már nagyon mag-ányos, amikor azt éreztem senkinek sem vagyok fontos, volt, hogy azt éreztem: olyan egy-edül(ök a bajban) vagyok, hogy semmit sem érek, talán soha sem érted meg ezeket, de az nem baj…ezek a leckék nekem voltak feladva, ezen életem során.

Viszont azt bátran ki merem jelenteni, hogy bárhol, bármikor, bármilyen helyzetben (pedig voltak nehéz pillanatok is), amikor velem voltál, vagy azt éreztem fontos vagyok neked, akkor Teljesnek éreztem magam, (mert végre önmagam lehettem, csak egymásra figyelhettünk) és soha nem ötlöttek fel a fent említett érzések bennem. És azt hiszem ez csodálatos, hiszen rajtad kívül senki más nem jelenti nekem ezt, és nem is jelentette. Köszönöm, hogy megélhettem.

Elengedtelek, de tudom, h neked is haladnod kell felfelé, s egy ponton újra találkozunk, ahol már remélem: nem engedjük el egy-mást. Segíteni akartam azóta neked, ebben a felemelkedésben, amit akkor félreértettél, pedig fontos vagy nekem, hiszen a részem vagy, egy rész belőlem testben-lélekben. Nemcsak nőként tekintek rád, hanem úgy, mint a lelkem másik felére, amit a legjobban a szemedben tükröz, ami számomra végtelent jelenti.

Emlékszem, hogy egyszer azt mondtad: nem ismerjük még egymást…furcsa volt ennyi év után, ma már megfogalmazódott bennem, hogy mindez arról szól, h nem tudjuk egymásról, hogy a mostani életünk során: mit éltünk meg, hogyan hatott ránk (élethelyzetek, emberek, sikerek-kudarcok, jelképek (tanult és hozott), tapasztalások, hitek, élmények, érzések, amelyeket leszűrtünk belőlük.

S ez valóban így volt/van, nem lehetnek egyformák, hiszen mindenki más, egyediek vagyunk megismételhetetlenek, még így is, hogy egyet alkotunk akkor is. Hiszen az egyikben ez az erősebb, a másikban más, s ezért vagyunk együtt erősek, sok hasonló tulajdonságban, jellemben vagyunk erősek külön is, de más formában, de egy vmiben azonosak vagyunk: azon értékrendünkben, amit mindig is szívünkből-lelkünkben igaznak tekintettünk és igyekszünk a szerint élni.

Vannak eszközök a kezünkben, amelyek fontosnak hihetünk az életeink során, de tudjuk: legbelül tisztában vagyunk mindketten azzal, hogy, azok nem feltétlenül visznek a teljesség, a boldogság, a szeret teljesség felé. Ez az egyik összekötő kapocs még közöttünk (az az őshit, az őserő), ami létrehozott bennünket, s éltet nap, mint nap. A kapocs még ezen felül az az energia, amit egymás iránt érzünk és egymásból kihozunk, és együtt alkotunk/alkottunk, ami mindenki más számára érezhető, aki látott, halott, v. lát együtt bennünket képen, valóságban. És ez az, amire sokan áhítoznak. Ez az, amit még nekünk is nehéz elmondani szavakkal, és ez az, amire szinte mindenki vágyik. S ezért a gyarló emberi tulajdonságból (egó-ból, fél-elemből) jön, hogy irigykednek, fél-tenek, szétszednek egy-mástól kettőnket, sőt ebből ered azon érzés is, ami bennünk születhet meg/születhetett meg, ha nem vagyunk bizalommal egymás felé: a féltékenység.

Ma tisztában kell lennem azzal a ténnyel, hogy bárki is ölelhet téged, az nem ugyanaz, ami én lennék és ez visszafelé is igaz. Nincs még egy olyan ember egymásnak, mint mi ketten. Mindenkinek megvan a saját lélekpárja, akivel egyszer egyesülhet, és akkor átéli. Nem vezethet többé fél-elem, mert nem akarom, hogy többé irányítson.

Tudnom kell, hogy olyan dolgokat éltem meg, ami teljessé tett, tudomásul kell vennem:

Szükséges, hogy meghagyjuk önmagunkat olyannak, amilyen külön-külön is. És amiben változni szeretne, abban segíteni, és ha támaszra van szüksége, akkor éreztetni vele, hogy sosincs egyedül, ha vmit el szeretne érni, abban segíteni őt, s lehetnek együttes célok, abban együtt beleadni mindent. És ez maga a csoda, teremtés, hagyni: álmodni és megvalósítani, élvezni és mindezt jóban-rosszban egyaránt.

Ma kettős érzés tör rám: nevetek magunkon és ugyanakkor, ha nagyon komolyan akarom megértetni: magunkat, akkor egyfajta kudarcérzéssel lettünk ismét tapasztaltabbak. Hiszen hagytuk, hogy fél-elem vezessen és a sebeinket nyalogatva letértünk arról az útról, ami ugyan nehéz, de tüzes, romantikus, szerelemmel teli, szárnyaló volt. Pedig nyugodtan mondhatom, ma már a sokszor elolvasott sorokból tisztán kiolvasott, hogy hittünk a másikban, az erejében, hittünk a másik céljaiban, jó dolgaiban, és most jön a nevetség tárgya: csak saját magunkban voltunk két-ségesek(kettős érzés)…

Ha belegondolunk: rá kell jönnünk, hogy mindent mi alakítottunk, teremtettünk meg, vonzás törvénye érvényesült, ahogy mindenhol. Az az erő, ami összehozott, az pontosan tudta, hogy kell az az erő, egymásból, hogy elviseljük azt az élethelyzetet, amiben éppen éltünk, ami nehezebb volt, mint elsőre (amit szintén nem vállaltunk fel), ahogy ezt sem, tanulnunk kellett belőle, levonni a következtetéseket, érzéseket belőle. Összegeznünk kell, ahogy azt egy évfordulókor szoktuk. (ezt sem teszi meg mindenki – nekünk ez is természetes)

Most is erről írok, mert a gondolataimba (bármennyire is akartam kirázni), a lényembe forrtál , letagadhatnám, ahogy te teszed, nem lenne értelme (folyamatos hasonlítgatások, áltatások), nincs értelme olyan erővel szembeszállni, ami nagyobb nálam, ami alkotott…

Most egy-szer-űen: engedem, hadd menjen, és ha igazán igaz volt mindaz, amit megéltünk, akkor van út, ami végén nem társtalanul emelkedek fel, ahol a lélek szabadon szárnyalhat.

179340_561347970548384_31675468_n.jpg

 

 

 

A mappában található képek előnézete A régi örök szerelem, a lélektárs